A XXI. század vezetői kihívásaira hangolva
A 3rdGEN Zrt. Magyarország első és egyetlen harmadik generációs vállalati tanácsadó cége. Tanácsadói Csapatunk tagjai kizárólag komoly tapasztalattal rendelkező csúcsvezetők, felsővezetők, olyan tapasztalt szakemberek, akik nagy szervezeteket irányítottak és legalább 10-15 éves CXX vezetői tapasztalattal rendelkeznek, sokan közülük nemzetközi területen. Hiszünk abban, hogy ezen vezetők tudása és tapasztalata felbecsülhetetlen érték. Hiszünk abban is, hogy a KKV-knak és cégvezetőiknek, valamint a multinacionális cégek-, illetve nagyvállalatok közép- és felsővezetőinek is szüksége van erre a tudásra ahhoz, hogy a mai modern gazdasági- és vállalati környezet kihívásaira hatékony válaszokat tudjanak adni.
Küldetésünk,
hogy ezt - az egyébként szinte elérhetetlen - tudást elérhetővé tegyük minden vezető, illetve minden vállalat számára, és ezzel értéket teremtsünk.
Igazgatósági Tagjaink
Vég Ottó
3rdGEN Zrt. IG. Elnök
ex-Adecco CEO
ex-Manpower CEO
ex-Nestlé felsővezető
3rdGEN Zrt. Vezérigazgató
ex-Vodafone igazgató
ex-FlexLink CEO
Multinacionális cégek felsővezetőjeként, később elsőszámú vezetőjeként szerzett 25 évnyi tapasztalatot, előbb FMCG majd HR szolgáltatások területén, mielőtt alapító társaival együtt elindította a 3rdGEN Zrt. működését. Cégvezetés, szolgáltatás értékesítés, vállalati stratégia alkotás területén kiemelkedő tudással, tapasztalattal rendelkező vezető. Legnagyobb eredményének tartja, hogy felsővezetőként munkatársai közül, olyan vezetőket tudott kinevelni, mentorálni, akik ma sikeres cégvezetőként, felsővezetőként dolgoznak.
Multi cégek felsővezetőjeként, értékesítési és marketing szervezetekben épített fel sikeres csapatokat – növekvő bevételek, profitabilitás és ügyfélelégedettség mellett. Az elmúlt években egy svéd gyártó cég leányvállalatát vezette, megtapasztalva a KKV-k kihívásait. Lakossági és B2B területen is otthonosan mozog. Elkötelezett az értékteremtés mellett, hogy szolgáltatásunk elégedett és kiváló teljesítményt nyújtó egyéniségeket/ csapatokat/ vállalatokat építsen.
Csepregi Ottó
Cégvezetés / Stratégia
Cégvezetés / Gyártás
Közgazdász, stratégiai tanácsadással, vállalatfelvásárlással, és cégértékeléssel foglalkozó tőkepiaci szakember. Hisz abban, hogy jelentős tudást hordoznak magukban nagyvállalatainak vezetői, és ezt képesek a KKV-k üzleti eredményességének és vezetési kultúrájának fejlesztésére, a tanácsadási szakma megreformálására és végső soron a nemzetgazdaság javára fordítani.
3rdGEN Zrt. IG. tag
MPS Cleaning Ltd tulajdonos, ügyvezető ig.
ex-MKB vezérigazgató-helyettes
Sándor Benedek
Pénzügy / M&A
Pénzügy / IT Digital
3rdGEN Zrt. IG. tag
ex-Pick Szeged Zrt., Supply Chain Director
ex-Penny Market Hungary, General Manager/ CFO
Kásler Péter
Informatikai rendszerszervezői képesítés megszerzése után, német nyelvterületen történőmunkavégzés és tanulmányok megszerzése mellett 25 éve dolgozom felsővezetőként. A munkámatés szakmai tapasztalataimat meghatározta a 20 év kereskedelemben (Penny Market) eltöltött idő,ezalatt 16 évet ügyvezetőként, később CFO-ként dolgoztam, az informatikai és szervezetfejlesztési,logisztikai, humán erőforrás, pénzügy-számviteli, kontrolling és jogi területek felépítésével majdirányításával. A kereskedelemben eltöltött évek után, a PICK Szeged ellátási lánc igazgatójakéntdolgoztam 3 évig, majd az e-kereskedelem területén szereztem tapasztalatokat. Az elmúlt 20 évben aNémet-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara igazgatósági tagjaként aktívan részt vettem a kamaramunkájában, alelnökként a duális képzés és szakképzés felügyelete tartozott hozzám.
Global HR Executive, olyan nemzetközi vállalatok első számú regionális (Európa, Közép Kelet, Afrika, India, Oroszország és Közép Ázsia) vezetőjeként dolgozott, mint az Iron Mountain, a VISA, Nokia Siemens Networks és Nokia. Munkája során éveket töltött Olaszországban és az Egyesült Arab Emirátusokban. Egyik erőssége, hogyan legyen a HR valódi partnere az üzletnek, része a stratégiának. Igazi Business Leader, aki a HR-t olyan üzleti területté fejlesztette, amely ezeknél a cégeknél kinőtt a támogató funkcióból és jelentősen hozzájárult azok transzformációjához és üzleti sikereihez.
3rdGEN Zrt. IG. tag
ex-IRON Mountain VP HR Northern and EasternEurope, Middle East, India
ex-VISA VP HR Central & Eastern Europe, Middle East & Africa
ex-Nokia Siemens Networks Head of HR, Middle East and Africa
Faragó László
HR / Szervezetfejlesztés
Kik alkotják Tanácsadói Csapatunkat?
Díjbeszedő Holding Kft. CEO, ig. tag
ex-Deloitte igazgató
Szegedi Közlekedési Kft. Vezérigazgató
ex-bp Magyarország Head of Country
Elsősorban pénzügyi és management területen dolgozott az elmúlt bő 20 évben, amiből több mint egy évtizedet tanácsadóként töltött főként nagyvállatoknál (pl. EY, K&H Lízingcsoport, E.On, Deloitte, MVM). Elsőszámú vezetőként dolgozott az Assessment Systemsnél, a DBH Group-nál és a Deloitte-nál. Endre 20 éves szakmai karrierjének a felét nagyvállalati-, másik felét KKV-környezetben töltötte, összességében több mint 10 évet felsővezetőként. Részt vett több vállalkozás létrehozásában, sikeres nemzetközi piacra vitelében. Az elmúlt években elsősorban management tanácsadóként, mentorként, interim vezetőként dolgozik.
22+ év munkatapasztalattal a háta mögött, megfordult horvát és magyarországi nemzetközi cégeknél. Kezdetben kontrolling területeken dolgozott. Autóipari, építőipari és FMCG tapasztalatokat is szerzett. Tíz éve csatlakozott a bp üzleti szolgáltató központjához (GBS), ahol folyamatos előrelépés után, a bp ország igazgatója is volt, amely mellett operatívan a szegedi központot is vezette.
Vojtek Endre
Knezevics Viktor
Stratégia / Cégvezetés
Cégvezetés / Pénzügy
Szervezet és vezetésfejlesztési tanácsadó, tréner, HR tanácsadó. Több évtizedes nagyvállalati és nemzetközi gyakorlattal, tapasztalattal rendelkező szenior szakember. Vállalati vezetői tapasztalat főképp HR felsővezetői pozíciókban (IKEA, Synergon). Személyes hatékonyság és hatékony együttműködés fejlesztő, nyolc éve tanít a Metropolitan egyetemen kommunikációt és személyes hatékonyságot A Thomas International vezetés támogató eszközeivel több, mint 20 éve dolgozik.
Tulajdonos, Ügyvezető Contact Points Ltd.
HR Igazgató Synergon System
HR Igazgató IKEA Group
Babos Éva
Cégvezetés / HR
Tora Péter
Agro Industry Executive Recruiter
ex-Bayer Crop Science Country Manager
ex-Főkert Zrt. Deputy CEO
CooperVision Senior EMEA PM & Commercial Lead
CooperVision - Country manager
ex-Yves Rocher Hungary Kft. Country Manager
Péter 3 évtized alatt 3 nagy nemzetközi cégnél dolgozott 4 országban. A francia, brit és német nagy vegyipari konszerneknél, területi képviselői munka és marketing vezetői feladatok után 13 évig értékesítési vezetőként dolgozott Magyarországon. Több akvizíció levezénylésében is részt vett. Komoly változásmenedzsment és stratégiaalkotási tapasztalattal rendelkezik. 2010-től a Bayer észak-afrikai vezetőjeként dolgozott. Tanácsadói tapasztalatával több országban is vezetett tréningeket. Multis élete utolsó 3 évében a Bayer magyarországi mezőgazdasági üzletágát vezette, 2019 tavaszáig, mely után a Főkert Zrt. vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, ahol szervezetfejlesztéssel, stratégiaalkotással és belső mentorálással is foglalkozott. Jelenleg a Kwizda Agro Hungary-nél dolgozik 2022 eleje óta.
A világ egyik vezető kontaktlencse gyártó vállalatának, a CooperVision Kft-nek első számú hazai és szlovéniai regionális vezetője, a CEE leadership team tagja. Közgazdászként 18 éve multinacionális cégeknél dolgozik marketing&sales és cégvezetés területen. Vizionáriusként megszállottan keresi az innovatív megoldásokat, 2015-ben LIMESET néven saját start-up céget alapított. Munkahelyein (Unilever, Béres, Walmark, Merck, EGIS, CooperVision) mindig sikeresen változtatott a status quo-n. 2020-ban, Covid- 19 alatt is Európa legsikeresebb leányvállalata volt a magyar CooperVision.
A több mint két évtizedes üzleti szakmai és vezetői pályafutásom alatt egy francia szépségápolási márkát gyökereztettem meg és tettem népszerűvé Magyarországon. Felépítettem, fejlesztettem és működtettem a több mint harminc üzletből álló kiskereskedelmi márkabolt-hálózatot és a márka magyar webáruházát. Vállalatvezetői munkám mellett business coach végzettséget szereztem vezető magyar és francia coach iskolákban. Jelenleg coachként és üzleti tanácsadóként dolgozom, elsősorban a kereskedelmi szektorban és KKV területen.
Váradi Melinda
Venczel Judit
Cégvezetés / Értékesítés
Cégvezetés / Pharma
Cégvezetés / Retail
Takács László
Schiller Autó Család Ügyvezető Igazgató
ex-Iron Mountain CFO
ex-General Manager,
UTC Overseas - Regional Director, EMEA
Primerate - alapító-tulajdonos
Felsővezető, aki komoly tapasztalattal rendelkezik országhatárokon és vállalati funkciókon átnyúló csapatok hatékony és eredményes vezetésében. Az Iron Mountain pénzügyi szervezeténél kezdte nagyvállalati pályafutását, ahol idővel egyre nagyobb felelősségi köröket kapott és végül már ő irányította a teljes közép-európai pénzügyi csapatot, majd ezt követően az Iron Mountain közép-európai régióért felelős alelnöke lett. Az Iron Mountain-t követően megalapította a saját tanácsadó vállalkozását. Felsővezetői munkája során számtalan üzleti és pénzügyi kihívással szembesült, melyek megoldása során mindig az optimális üzleti teljesítmény, a bevétel- és nyereségnövekedés elérésére törekedett.
Jelenleg az UTC Overseas Ltd-nél (amerikai logisztikai cég) az EMEA régió igazgatója. 7 ország 60 szakembere tartozik alá, mintegy 5 millárd forintos árbevételért felel. Korábban a GE Energy-nél is dolgozott vezetőként, komoly logisztikai tapasztalatokkal rendelkezik.
Magyarország egyik legnagyobb nyomdai szolgáltatójának, a budapesti központú Prime Rate Kft.-nek alapítója (1994), többségi tulajdonosa és ügyvezetője. 26 év alatt, irányításával a Prime Rate Kft. egy 250 főt foglalkoztató, 13 milliárd forint éves forgalmú középvállalattá fejlődött. A cég teljes körű nyomdai szolgáltatást nyújt elsősorban B2B szektorban. Tomcsányi Péter az üzleti élet mellett 2011-ig tudományos kutatói és oktatói munkában is részt vett. A Szent István Egyetem Marketing Intézetében egyetemi docensként szolgáltatásmarketinget, termékmarketinget, marketingmenedzsmentet tanított.
Csépán István
Dr. Tomcsányi Péter
Cégvezetés / Pénzügy
Cégvezetés / Logisztika
Cégvezetés / M&A
Bercsi Gábor
SPIE - CEO
ex-MOL Head of Group Investment Process Development
ex-Head of Group Preparation and Planning
Independent Airline Consultant,
ex-Malév Ground Handling Ltd. CEO
Gábor a SPIE Hungaria Ltd. ügyvezető igazgatója. A vállalat a villamosenergia-ipar egyik meghatározó szereplője. Gábor korábban is energetikai cégeknél, Elmű-Émász Kft., Nabucco Hungary Kft., Gdf Suez Energia Holding Zrt. töltött be vezető pozíciókat. Erőssége a projektmenedzsment.
Tapasztalt vezető, aki több mint 15 évet töltött el a MOL csoportnál Magyarországon, illetve külföldi leányvállalatánál is, helyi és csoport funkciókban. Kiváló vezetői és menedzsment készségei alakultak ki a különböző üzleti területeken és pozíciókban eltöltött idő alatt. Képes különböző csapatok irányítására a mérnököktől a közgazdászokig, illetve a középvezetőktől a felsővezetőkig. Stratégiaközpontú vezető, aki képes kiváló, jó minőségben működő szervezetek kialakítására és vezetésére.
Lóránt ügyvezetőként irányította a Budapest Airport Handling Kft. eladását, majd az új tulajdonos, a Celebi nevű török cégnél társ -ügyvezetőként dolgozott tovább. 2007-ben tért vissza a Malév Ground Handling Zrt.-hez vezérigazgatónak, melyet 2013 áprilisig vezetett, miközben evvel párhuzamosan 2011-ben a Malév Zrt. vezetését is rábízták, egészen annak leállásáig. Ezt követően egy magán földi kiszolgáló kisvállalkozás létrehozásában vett részt, valamint a Minibud Kft., a Budapest Airport hivatalos buszos partnere megalapítása után, annak ügyvezetőjeként tevékenykedett.
Baráth Attila
Limburger Lóránt
Cégvezetés / Projektmenedzsment
Cégvezetés / Energetika
Cégvezetés / Logisztika
Csillag Péter
President of the Hungarian Business Angel Network, Angel Investorex
ex-Starschema Founder & CEO
Innovatív technológiai cégvezető, mentor és tanácsadó. Multinacionális IT tanácsadó cégeknél töltött évek után megalapította a Starschema Kft.-t, Magyarország legnagyobb adat-technológiákkal foglalkozó IT szolgáltató cégét, amelyet 12 évig vezetett. Irányítása alatt a cég 200 fő fölé nőtt, sikeresen vont be kockázati tőkét, irodát nyitott az USA-ban. Jelenleg a Starschema Board tagja, és több startup accelerator-nál tölt be mentori, tanácsadói szerepet.
Cégvezetés / Start up
27+ év multinacionális nagyvállalati tapasztalattal rendelkezik a szervezet építés, munkafolyamatok kialakítása, fejlesztése, a kiváló csapatszellem és cégkultúra megvalósításában. Kezdetektől építette fel a méltán jó hírnevet szerzett HP IT Szolgáltatások és Szerviz divíziót és később vezető pozícióban tevékenykedett a HP Közép-Kelet Európa regionális szervezetében. Hitvallása, hogy minden ember a legjobbat akarja és képes kihozni magából, ha a feladatok összhangban vannak a képességeivel, magáénak érzi a célokat és értékeket, megfelelő visszajelzéseket kap a munkájáról.
ex-HP igazgató
ex-Hewlett-Packard Magyarország founder
Gönczi Sándor
Cégvezetés / Stratégia
LOGSZOLG Kft. Ügyvezető Igazgató
ex-Alois Steiner Kft. & Steiner-Autohof Kft. Managing Director
ex-HAVI Logistics Managing Director
Gépészmérnöki és ergonómiai szakmérnöki alapvégzettséggel, munkatudományok kutatásával ésoktatásával kezdődött a szakmai pályafutása, de a rendszerváltozás első éveit követően aProcter&Gamble magyarországi elosztó központját vezette közel 2 évig. Ez a majdnem 30 évvel ezelőttilépés meghatározóvá vált, hiszen a P&G-t követően az Amstel (ma Heineken) logisztikai vezetőjeként, aNestlé Purina PetCare Közép-Kelet európai ellátási lánc igazgatójaként és a Provimi Petfood európaiellátási lánc igazgatójaként folytatta. 2009-től mint vállalatvezető dolgozott a HAVI Logistics Kft-nél ésaz STI Hungary Kft-nél (ez utóbbit részmunkaidőben, párhuzamosan), majd az Alois Steiner Kft-nél. Aközel 30 éves logisztikusi munkát koronázta meg a 2021-ben megszerzett közgazdasági PhD fokozat,melynél a disszertáció témája a partnerkapcsolatok és az ellátási lánc menedzsment hatékonyságánakjavítási lehetőségei volt. Munkájában és magánéletében is kiemelten fontosnak tartja azegyüttműködést, az emberi értékek felszínre hozását és a hatékonyság folyamatos növelését, amiben KAIZEN Coach képesítése is sokat segít.
Cégvezetés / Logisztika
Valentinyi Zoltán
Katona István
Innopay Zrt. Vezérigazgató-helyettes / CFO
ex - Celanese CEO
Karcher Hungary - Retail Sales Director
ex-SC Johnson National Field Sales Manager
A Celanese amerikai nagyvállalat magyarországi szolgáltató központjának (SSC) ügyvezető igazgatója. István 2010-től dolgozik a budapesti, 500 főt foglalkoztató központban. Korábban nemzetközi és magyar vállalatoknál (Energiagazdálkodási Zrt, Contitech, BMW, EY) szerzett tapasztalatot pénzügyi, számviteli, kontrolling és projekt menedzsment területen. Tapasztalt vezetőkiválasztásban és fejlesztésben (végzett coach). Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Elnökségének tagja, a United Way Magyarország Elnökségének tagja, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) volt alelnöke.
Az elmúlt 20 évemet szakmai téren az FMCG sales területen a Coca-Cola nagyvállalati és az SC Johnson kisvállallati környezetben töltöttem. Munkahelyi tapasztalataimból és MBA tanulmányaimból üzleti szektorokat átfogó, naprakész nemzetközi menedzsment és vezetői tapasztalattal rendelkezem. Hiszek abban, hogy a sikerhez a folyamatos tanulás, a szinergiák és a változások iránti nyitottság, intenzív csapat-együttműködés révén vezet az út.Az erősségeim: Stratégiai partner kapcsolatok kialakítása, Árbevétel-nyereség növelés, Folyamat management, Vezetőképzés, mentoring.
Zsombók László
Cégvezetés / Pénzügy
Értékesítés /
Folyamat management
Interim tanácsadó
ex-Vestfrost Zrt. CEO
ex-Carl Zeiss AG General manager
ex-Electrolux Plant manager
Gattyán László
Cégvezetés / Gyártás
László 9 éven át volt a Vestfrost Zrt vezérigazgatója, ahol kereskedelmi és borhűtőket gyártanak. Irányított itt barna- és zöldmezős beruházásokat. Új raktári, logisztikai, vállalatirányítási és minőségügyi rendszereket vezetett be, szervezet átalakítást hajtott végre. Több alkalommal volt interim tanácsadó. 10 évet dolgozott az Electrolux jászberényi és nyíregyházi gyáraiban mint gyártásfejlesztő mérnök és gyárigazgató. Jellemzően a technológiai folyamatok kialakítása és beüzemelése volt a feladata – a mindennapos gyári feladatok koordinálása mellett.
Merkler Róbert
ex-Intersnack Magyarország Kft. - General Manager,
ex-Chio Hungary, Sales and Marketing Director
dm Drogerie Markt - Company Manager
Az elmúlt 30 évben az európai FMCG piac nemzeti és regionális piacain dolgozott. Elsősorbankülönböző értékesítési, marketing és generál menedzsment pozíciókban szerzetttapasztalatokat. Karrierje során felsővezetőként dolgozott az Unilevernél, aReckittBenckisernél és az Intersnack Csoportnál. Az évek során feladatai közé tartozotttöbbek között a különböző szervezetek fejlesztése, átalakítása, az ezekben dolgozótehetségek mentorálása is. Az értékesítés és a generál menedzsment mellet logisztikai ésgyárvezetési tapasztalattal is rendelkezik.
Végzettségemet illetően Kereskedelmi Szakoktató vagyok a budapesti Kereskedelmi ésVendéglátóipari főiskolán szereztem a diplomámat. Szakképzettségen kívül,tárgyalástechnikai és mediátor képzésen is részt vettem. Idestova 30 éve dolgozom akereskedelemben ebből 25 évet vezetőként ezen belül 14 évet felsővezetői pozícióbantöltöttem. Jelenlegi munkahelyemnél, a dm-nél 24 éve vagyok. Értékesítésen kezdtemterületi vezetőként, később beszerzésen szortiment menedzserként tevékenykedtem. Ezutánvettem át az expanziós osztály irányítását cégvezetőként, ahol 3 csoport (akvizíció,üzemeltetés és üzletberendezés) komplex irányítása a feladatom amellett, hogy regionálisértékesítési vezetői feladatokat is ellátok, illetve e mellett 6 éve ügyvezető igazgatóként istevékenykedem. Multinacionális vállalat lévén több nemzetközi stratégiai projektben vettemés veszek részt most is. Nagyon szeretek csapatban dolgozni, személyes interakciók által.Vezetőként az a hitvallásom, hogy a vezető legfőbb feladata, hogy támogassa amunkatársait, olyan körülményeket teremtve, hogy a vele együttműködők a lehetőlegjobban ki tudjanak bontakozni.
Görgey András
Cégvezetés / Értékesítés
Cégvezetés / Kereskedelem
Cégvezetés / Értékesítés
ex-Ericsson Mid-Central Europe & Hungary President
Éry Gábor
Több mint 30 évig dolgozott az Ericsson távközlési berendezéseket gyártó vállalatnál. Két alkalommal, legutóbb 9 évig vezette a 2000 fős magyarországi leányvállalatot és egyben a Közép-Európai Régió alelnöke is volt, P&L üzleti felelősséggel Magyarország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia területén. Korábban többször több évig dolgozott külföldön, az USAban, Stockholmban és Moszkvában, az utóbbiban az Ericsson Észak-Európa és Eurázsia Régió alelnökeként. Több mint 25 év tapasztalata van a B2B értékesítésben az infokommunikáció és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások területén, valamint a multinacionális nagyvállalati bonyolult mátrix szervezetek építésében és irányításában a hatékony működés érdekében. Az Ericsson Magyarország vezetőjeként sokat tett a kiváló cégkultúra és a helyi funkcionális egységek közötti együttműködés erősitésében. Hitvallása, hogy a cég akkor működik jól, ha mindenkinek megadjuk a munkakörének megfelelő döntési lehetőséget (empowerment) és a munkatársak magukénak érzik azt, világos célokkal és felelősséggel (accountability).
MINNOBIZ Alapító és társtulajdonos
ex-RR Donnelley Regional EU HR manager
Mariann széleskörű szervezetfejlesztési és HR felsővezetői tapasztalattal rendelkezik, jellemzően nemzetközi gyártó nagyvállalatoknál, részben szolgáltatási területen. Több évig töltött be regionális HR vezetői pozíciót az RR Donnelley vállalatnál. Több mint 2 éve váltott tanácsadó pályára, szakterülete a KKV szektor komplex HR tevékenységének kialakítása, fejlesztése és mentoringja. Jelentős tapasztalatot szerzett zöldmezős beruházások indításában. Több HR és szervezetfejlesztési tevékenységgel tudja támogatni a vállalkozásokat.
Margl Mariann
HR / Szervezetfejlesztés
HR / Toborzás
Schall Krisztina
BrandCruiter HR Services Ltd. Alapító és Ügyvezető Igazgató
ex-Uniqa Head of HR
ex-AVL Head of HR & Communication
15+ év HR felsővezetői tapasztalatát többek között az Uniqa, az Evosoft és az AVL magyarországi leányvállalatainál szerezte. Jelenleg saját HR tanácsadó cégét vezeti, ahol jelöltélmény méréssel foglalkozik. Célja, hogy az álláskeresők értékeléseit gyűjtő, adat-alapú folyamatfejlesztő eszközök segítségével pozitív változás következzen be a vállalatok és a fejvadászok jelölt kommunikációjában. Az agilitás és a digitális HR folyamatok elkötelezettje.
SZPH Kft. - Managing Director
ex-Zimbo Perbál Kft. Managing Director
Pénzügy / Menedzsment
Szakács Hedvig
Több, mint 25 évet dolgoztam multinacionális cégeknél (Tengelmann, Linde, Bell csoport) különböző vezetői (CEO,CFO) pozíciókban. Ennek köszönhetően tapasztalatot szereztem az élelmiszeripar területén Magyarországon, Németországban és Romániában is, valamint a gépipart és az IT szektort is megismertem a hazai és multi környezetben. Ezen idő alatt gyakorlatot szereztem többek között integrált rendszer bevezetésben, kontrolling és számviteli rendszerek kiépítésében, válságkezelésben, beruházási és akvizíciós projektek lebonyolításában valamint gyártó cégek irányításában. 8 éve elnökségi tagja, 5 éve alelnöke vagyok a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarának. Szívesen osztom meg a megszerzett tudást és tapasztalatot a fiatalabb vezetőkkel, akikkel együtt dolgozni és a fejlődésüket figyelni is mindig nagy öröm számomra.
11 Entertainment Group Chief Financial Officer
ex-Wrigley CFO
ex-General Electric Senior Manager/ Finance
ex-KPMG Audit Manager
Tapasztalt CFO, aki munkájában arra törekszik, hogy a legtöbbet hozza ki a csapatából és növelje a cég üzleti értékét. Korábban dolgozott a Shell, a Wrigley/Mars különböző helyi- és regionális pénzügyi szervezeteinél. Komoly változáson áteső szervezetek felépítésében, új folyamatok és funkciók kialakításában szerzett tapasztalatait ügyvezetőként is sikerrel alkalmazta.
Tapasztalatát és nemzetközi pénzügyi, számviteli tudását könyvvizsgálóként alapozta meg Magyarországon, Svájcban és Angliában. Több kis- és közepesméretű, valamint globális vállalat pénzügyi auditjának kivitelezésében vett részt elsősorban a termelő-, szolgáltató- és gyógyszeripar területén. Több szervezeti, folyamat és rendszer transzformációs projektet tervezett és menedzselt, komoly tapasztalat változás menedzsmentben.
Pap-Tóth Ágnes
Simon Erika
Pénzügy / Start up
Pénzügy /Változás- és Projektmenedzsment
CoinCash Payments LTD. - Head Of Finance
ex-MagNet Bank CFO
Pénzügy / Kontrolling
Turján Ildikó
Ildikó a Deutsche Bankban kezdte a karrierjét; ez a közel tíz év kiváló lehetőséget biztosított számára széles körű, nemzetközi szakmai tapasztalatok megszerzésére. Ezt követően egy magyar kisbank controlling, majd később pénzügyi területét vezette több mint tíz éven át. Pénzügyi igazgatóként részt vette a bank stratégiai döntéseinek támogatásában és több sikeres, és a bank életében meghatározó akvizícióban is jelentős szerepet vállalt. Részt vett a bank 2018-as IFRS(Nemzetközi Számviteli Sztenderdek) bevezetésében, amely kihívást és egyben sikert is jelentett mind szakmailag, mind emberileg számára.
Szányel Zoltán
Korposzkóp Kft. Managing Director
ex-ALD CFO és Deputy MD
ex-CISCO GLOBAL Director/GM Vertical Cloud Solutions
20 év magyarországi és nemzetközi ügyvezető és pénzügyi igazgatói és folyamat-auditori tapasztalatot szerzett gyártó - kereskedő cégeknél (Cereol, Beghin-Say – élelmiszeripar, Exir – gépgyártás, Bayer, BASF – vegyipar), illetve média szolgáltató (Expressz, RTL) és pénzügyi - finanszírozási (ALD Automotive) területen. 2007 óta saját vállalkozásában fő tevékenysége a KKV szereplők igényei alapján a nagyvállalati megoldások testreszabása és működésbe építése – különös tekintettel a 3 - 50 fős és 100M - 5 Mrd árbevételű cégek vezetés-működtetés fejlesztésére.
Több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik digitális transzformáció, szervezeti fejlesztés és innovatív vállalati kultúra kialakításában. Korábban a Wolters Kluwer magyar leányvállalatát vezette, majd a Global Innovations területet irányította Hollandiában. Jelenleg egy KKV-kat segítő környezeti fenntarthatósági szoftverszolgáltató cég, az Ecolyze.com alapítója és ügyvezetője. Hitvallása, hogy egy cég csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha képes olyan innovatív kultúrát kialakítani, amely folyamatosan megkérdőjelezi saját működését és maga keresi a megújulási lehetőségeket.
Digitális üzleti transzformáció tanácsadó és tréner, aki digitális üzleti stratégia, termék/szolgáltatás fejlesztés, munkaerő transzformáció és digitalizálás témákban hozzájárul ügyfelei üzleti sikeréhez. Béla hosszú évekig felső menedzsment pozíciókat töltött be nagy multinacionális cégeknél Amerikában és Európában. Több globális, üzleti egységet létrehozott a Cisco Systemsnél. Tanácsadói ügyfelei közé számít néhány olyan nagyvállalatot, mint például a Cisco, Bertelsmann és Toys „R” Us és olyan telekom szolgáltatókat, mint a Verizon, Telkom South Africa és Deutsche Telekom.
Tóth Gábor
Sándor P. Béla
Stratégia / Pénzügy
Stratégia / Digital
Stratégia / Digitalizáció
PALFINGER AG Global Head of Digital Platforms
ex-Wolters Kluwer Global Innovations Director
Ecolyze CEO, Founder
Kovács Viktor
CEO, Arthur Bergmann Építőipari Holding Kft.
ex K&H marketingvezető,
ex Paks Ipari Park Zrt. stratégiai igazgató
MINNOBIZ Information Technology Consultant, owner
ex-RR Donnelley ITmanager Europe
Novumis Tulajdonos és Ügyvezető Igazgató
ex-Delivery Hero/ Netpincér/ foodpanda ker. vezérigazgató
ex-British American Tobacco General Manager, Bulgaria
Viktor az Arthur Bergmann Építőipari Holding Zrt. vezérigazgatója, valamint több KKV vállalkozás pénzügyi/gazdasági vezetői pozícióját tölti be. Saját, KKV akvizíciókkal és pénzügyi tanácsadással foglalkozó cég tulajdonosa. Előtte, több mint 20 évig banki/pénzügyi területen dolgozott. Hivatalos munkája mellett szekszárdi szőlőtermesztőként is tevékenykedik, előtte többek között a Paks2 külső fejlesztéséért felelős vállalat stratégiai igazgatója, a K&H Bank Marketing üzletfejlesztési és a Budapest Bank értékesítés támogatási vezetője volt. Banki pályafutása során 20 évet KKV-kal foglalkozott, ebből 15 évet vezetőként töltött el.
István 10 éven keresztül vezette az RR Donnelley amerikai nagyvállalat magyarországi, majd később európai üzletágának informatikai szervezetét. Ez idő alatt számos projektet irányított szoros együttműködésben az üzlettel. Munkája során több vállalati integrációs projektben, új európai telephelyek elindításában - köztük zöldmezős beruházásban - és akvizícióban vett részt. Mélyreható tapasztalata van üzleti tervek, stratégiák, működési és beruházási költségvetések készítésében és végrehajtásában is. Jelenleg főként KKV-knak nyújt stratégiai és működéshez kapcsolódó tanácsadást.
Az elmúlt 15-20 évben Európa különböző nemzeti és regionális piacain dolgozott. A British American Tobacco színeiben 10 országban a CEO-kkal, CCO-kkal és CMO-kal együttműködve Route to Market Managerként dolgozott. 2016-ban a "2020 Digital Transformation Programme" egyik vezetője volt Londonban, így felelve az egész vállalat kereskedelmi digitális transzformációjáért. Majd 2017 és 2019 között CEO-ként 900 emberért, több mint 500 millió euró árbevételért felelt Bulgária legnagyobb disztribútoránál. 2020 májusában lett a berlini székhelyű, ételkiszállítással foglalkozó Delivery Hero magyarországi (foodpanda) kereskedelmi vezérigazgatója.
Margl István
Lendvay Balázs
Stratégia / Pénzügy
Stratégia / IT-digital
Stratégia / Értékesítés
ex-Johnson Electric Production Manager
Lean Manufacturing Expert
Gyártás / Operations
Pető Zoltán
Több mint 25 éves felsővezetői gyakorlattal rendelkezik multinacionális cégeknél a termelés, logisztika, minőségbiztosítás és projekt menedzsment területén. 2020- ig az Integer Holding amerikai tulajdonú multinacionális vállalat termelésvezetőjeként felelős a gyógyászati eszközök gyártásáért és értékesítésért.Korábban a Johnson Electric, Euro Pool System, Sylvan Hungária Zrt., PepsiCo Snacks, Amstel Sörgyár Rt. vállalatoknál dolgozott operációs és termelési területen. Nagy tapasztalattal rendelkezik logisztikai és élelmiszeripari (FMCG) területeken.
KUKA, Vezérigazgató
ex-Procter & Gamble – Európai gyártástervezési- és minőségügyi vezető
Móró István
Gyártás / Projektmenedzsment
István több mint 21 év tapasztalatot szerzett a Procter & Gamble vállalatnál gyártási vonalon. Az utóbbi években regionális manufacturing vezetőként dolgozik. HR vezetőként is dolgozott ugyanitt. Nagy tapasztalattal rendelkezik FMCG és Lean, valamint gyártási és minőségbiztosítási területeken.
ex-MÁV Beszerzési igazgató
ex-Bombardier Transportation director
ex-Citroën Hungária Kft. director
25 éves közép- és felsővezetői tapasztalatokkal rendelkezem az autóipar, valamint a vasútipar szektorokban. 1997-től vezetek hazai és nemzetközi szervezeteket és projekteket kereskedelemi, gyártási, szervizelési, logisztikai és beszerzési területeken. Főbb szakmai területeim: változásmenedzsment, projektmenedzsment, valamint kockázatmenedzsment. Végzett gazdasági konfliktuskezelési mediátor vagyok. 2009-ben a Magyar Logisztikai-Beszerzési és Készletezési Társaság Év Beszerzési Menedzserének választottak. Tagja vagyok a Magyar Projektmenedzsment Szövetségnek, Magyar Logisztikai-Beszerzési és Készletezési Társaságnak, a Beszerzési Vezetők Klubjának, HTE Projektmenedzsment Szakosztálynak, valamint a MediKlaszternek.
Projektmenedzsment / Változásmenedzsment
Pécs László
ProcurCon Kft. tulajdonos - ügyvezető
ex-GE, ex-MOL, ex-Telenor Beszerzési vezető
Gábor Zsolt
Beszerzés / Logisztika
Zsolt az elmúlt 30 évben 5 multinacionális cégnél (GE, MOL, Symbol, Telenor, Ericsson) 4 iparágban, 3 országban vezetett beszerzési szervezet átalakulásokat, folyamat fejlesztéseket, beleértve az SSC kialakítást és a nemzetközi integrációt is. A hazai Beszerzési Vezetők Klubjának alapító és azóta is vezetőségi tagja, az MLBKT elnökségi tagja. Az MLBKT és a Corvinus Egyetem által közösen elindított Beszerzési Menedzser posztgraduális képzés egyik elindítója és máig oktatója. Jelen munkahelyén beszerzés képzéssel, - outsourcinggal, - tanácsadással, - szervezetfejlesztéssel foglalkoznak.
Ex-Diageo Treasury Director,
Ex-Vodafone Head of Finance Operations, Ex-ING COO
Gáborra 26 éves korában bíztak először csapatot (Price Waterhouse), 29 évesen lett igazgató a bankszférában (ING Bank), és 50 éves koráig vezetőként/felső vezetőként dolgozott különböző iparágakban és cégtípusokban. Vezetett konzervgyárat (Békéscsabai Konzervgyár), volt vezérigazgató internetes média cégnél (Internetto Rt), dolgozott vezérhelyettesi szinten a bankszférában (K&H Bank), elnökölt követelésbehajtó céget (Kvantum KK), volt igazgatósági tag szolgáltató központban (Diageo SSC), és felső vezető telekommunikációs cégnél (Vodafone). Szegmens szerint dolgozott KKV-kban, nagymultikban, és állami vállalatnál is. Sokszor több vezetői pozíciót is vitt párhuzamosan, így hosszabb ideig tudott dolgozni egy-egy vállalatnál. Többször irányított nagy nemzetközi projekteket (például a Diageo 8 milliárd USD éves deviza-forgalmú globális treasury-jének felépítése nulláról Budapesten) és koordinált M&A tranzakciókat (például a KBC Bank Hungary és AbnAmro Bank Hungary cégegyesítése). 2016-ban kezdett fő állásban vállalati tanácsadással és vezetőfejlesztéssel foglalkozni. Elkötelezett híve a bevonó-felhatalmazó és a fejlesztői vezetői stílusnak, és hisz a tapasztalati tanácsadásban.
Cégvezetés/ Operations
Wavrik Gábor
dr. Balásfalvi-Kiss András
ESG, vállalatirányítás
ESG Hungary Plc. Alapító,
Ex-4iG Minőségbiztosítás és folyamatfejlesztés vezető,
Ex-MKB Bank Stratégiai kapcsolatok és B2C lojalitás vezető,
Ex-Magyar Posta Lakossági Hűségprogram vezető
András tapasztalt szakértő a fenntarthatóság és társaságirányítás területén. Az ESG Hungary Plc. alapítója és vezetője, ahol elsősorban ESG tanácsadásra és mentoringra koncentrál. Korábban a 4iG Nyrt. Csoportszintű Társaságirányítási igazgatójaként és Minőségbiztosítási vezetőjeként dolgozott, ahol a csoport ESG stratégiájának kialakításában és fenntarthatósági jelentéseiben játszott kulcsszerepet. MKB Bank Nyrt.-nél a Stratégiai Kapcsolatok és B2C Lojalitás vezetőjeként, valamint a Magyar Posta Zrt.-nél a Lakossági Hűségprogram vezetőjeként szerzett jelentős tapasztalatokat ügyfélkapcsolatok és digitális transzformáció terén. GRI Certified Sustainability Professional minősítéssel és jogi szakvizsgával rendelkezik.
Szeretnél kapcsolatba lépni velünk?
Add meg adataidat és felvesszük veled a kapcsolatot!