Beszéljünk!
Vég Ottó
+36 30 938 18 83
Együtt dolgozunk Veled, hogy a cégvezetés olyan legyen, amilyet mindig is szerettél volna, és abban úgy vehess részt, ahogy Te szeretnél.
Mikor merülhet fel ennek az igénye?
Tudatában vagyunk annak, hogy a cégirányítás számos kihívással jár, és elkötelezettek vagyunk, hogy segítséget nyújtsunk Neked, ebben a mindennapok működését befolyásoló folyamatban.
Amikor
Nem a terveknek megfelelően
jönnek az eredmények és szükségessé válik a célok teljesülésének megtámogatása.
területen van szükséged támogatásra.
Számodra kevésbé ismert
a cég jövőbeli sorsáról való döntés aktuálissá válik.
A cég utódlás,
mással is tudjon foglalkozni, mint éjjel-nappal a saját cége, időben fel kell készüljön. Mindenképpen kell, hogy rendelkezzen egy vízióval, és az annak eléréséhez szükséges, jól kidolgozott céges stratégiával. Valamint hatékony, hozzáértő, együttműködő menedzsmenttel, akik valódi felelőséggel végzik feladataikat.
Arra, hogy egy tulajdonos hátra tudjon lépni,
Irányítási modell kialakításában
Szolgáltatásunk részeként, az alábbiakban tudunk Téged támogatni:
Önműködő cég építésében
Az utódlás megszervezésében
Stratégia, rutinok, rendszerek kialakításában
A szervezet, a folyamatok és az eredmények feletti kontroll megteremtésében
A fejlesztéshez szükséges források megtalálásában
Az optimális pénzügyi tevékenység kialakításában
A cégen belüli együttműködés és elköteleződés kialakításában
A változások támogatásában
Az általunk nyújtott szolgáltatáscsomag elemei:
Átfogó működési vizsgálat:
Szakértőink részletes működési elemzést végeznek cégedben, hogy a cégirányítás során felmerülő kihívásokat pontosan azonosítsák. Az eredmények alapján elkészítjük azt a cégirányítási tervet, amely számodra a legmegfelelőbb, és cégednek a legsikeresebb működést biztosítja.
Az irányítási rendszerek kialakítása lehetővé teszi a hatékonyabb működést és növeli függetlenségedet, hogy azzal foglalkozhass, ami a legnagyobb értéket és hasznot jelenti a cégednek. Segítünk az ilyen rendszerek bevezetésében és optimalizálásában, hogy céged stabilan működhessen a jövőben.
Irányítási rendszerek bevezetése:
Tanácsadóink segítenek a vállalkozás átláthatóságának-, mérhetőségének- és értékelhetőségének növelésében, ami kulcsfontosságú a napi üzletmentben, a megfelelő döntések meghozatalában, de akár abban az esetben is hogyha a tulajdonos a cég operatív vezetéstől hátra szeretne lépni. Megmutatjuk, hogyan hozhatók létre pénzügyi mutatók és prognózisok, amelyek egyszerűvé és átláthatóvá teszik a cég kontrollját.
Átláthatóság növelése:
Amennyiben a cég utódlás, a cég jövőbeli sorsáról való döntés aktuálissá válik, mi támogatunk Téged a Neked és cégednek legmegfelelőbb döntés meghozatalában – legyen az belső generáció váltás, külső utódlás vagy akár cégeladás - ,az erre való felkészülésben és a kapcsolódó folyamatok lebonyolításában. Ennek eredményeként a cég az eddig érdektelennek tűnő potenciális örökösök, külső érdeklődők számára is vonzóbb lehet. Megmutatjuk, hogyan lehet felkelteni az érdeklődést és a motivációt.
Utódlás és cégeladás
illetve a cégutódlásra való felkészülés nemcsak zökkenőmentes lehet, de lehetőséget is teremthet a cég fejlődésére és hosszú távú sikerére. Szakértő csapatunk rendelkezésre áll, hogy a lehető legjobb támogatást nyújtsa Neked és cégednek ezen az izgalmas úton.
Hiszünk abban, hogy a megfelelő cégirányítási modell kialakítása,
Az utódlás során messze nem csak a minden áron egy személynek történő átadás a megoldás, különböző alternatívákat is fontolóra kell venni. A 3rdGEN-nél hiszünk abban, hogy minden cég egyedi, és az utódlási folyamatnak is tükröznie kell ezt.
Ismerd meg az általunk támogatott utódlási stratégiák sokféleségét:
Az utódlás sokszínű útja
Meglévő Management Átvétele
A jelenlegi vezetőség átveszi a cég irányítását, biztosítva a folytonosságot és stabilitást, de már teljes felhatalmazással és felelősséggel.
Új Management Építése
Új vezetői csapat kialakítása a cég frissítésére és új irányok kidolgozására.
Második Generációs Utód
A családi cégekben a következő generáció lép a színtérre, örökölve és továbbfejlesztve azt.
Eladás
A cég eladása más szereplőnek, ami új lehetőségeket és perspektívákat nyithat meg.
Tőzsdére Lépés
A cég nyilvános részvénykibocsátása, új finanszírozási források és növekedési lehetőségek megteremtésével.
Igen, de....
Nem hiszem, hogy egy standardizált modell alkalmazható a mi egyedi cégünkre.
A 3rdGEN Tulajdonosi Cégvezetési Modell nem egy dobozos megoldás, lényege pont a személyre szabhatóságban rejlik, ami lehetővé teszi, hogy pontosan illeszkedjen céged egyedi igényeihez és kihívásaihoz. Minden cég más, és mi ezt teljes mértékben figyelembe vesszük, miközben személyre szabott, hatékony megoldásokat kínálunk.
A cégutódlás jelenleg nem prioritás számunkra.
Az utódlás tervezése nem csak a jövőbeli változásokra vonatkozik, hanem a jelenlegi céges stabilitás és növekedés alapját is képezi. Ráadásul nem csak egy új vezetőnek történő átadást jelent, hanem jóval szélesebb lehetőségspektrumot kell megvizsgálni. Elképzelhető, hogy céged számára, nem a belső vezetőváltás a megoldás, hanem egy új menedzsment kialakítása? Esetleg tőzsdére lépés? Vagy az eladás?
Nincs szükségünk külső tanácsadóra az utódlás tervezéséhez.
Az utódlás tervezése összetett folyamat, amely speciális ismereteket és tapasztalatot igényel. A 3rdGEN szakértői nemcsak új perspektívákat hoznak, hanem segítenek elkerülni a gyakori hibákat is, ami hosszú távon megtérülő befektetést jelent céged számára.
Túl költséges lenne külső tanácsadót alkalmazni.
A cégutódlás megtervezése és kivitelezése igényel tőkét, de ez egy olyan befektetés, ami megtérül. Nemcsak arról van szó, hogy megtaláljuk a cég számára a legmegfelelőbb utódlási formát és végig kísérjük a teljes folyamaton, ott maradunk a bevezetés támogatására amivel jelentős költségeket spórolhatunk meg, hanem arról is, hogy ezáltal hozzájárulunk a cég hosszú távú céljainak, víziójának és eredményességének megvalósításához. A 3rdGEN-nél hiszünk abban, hogy a jól megválasztott és elkötelezetten végig vitt utódlás egyenes út a cég további sikeréhez, és ez minden kezdeti befektetésen túlmutat. A célunk, hogy hosszú távú értéket teremtsünk, és segítsünk a cégnek abban, hogy hatékonyan működjön tovább:
A tulajdonosokkal közösen meghatározott dolgozói kör bevonásával három területen valósult meg a vállalat működésének felmérése, vizsgálata. Az együttműködés kiterjedt a vállalatmenedzsment-, a pénzügyi- és a kereskedelmi területekre, amely eredményeként a cég működésében azonnali megtakarítást és hatékonyságot javító javaslatok kerültek meghatározásra. Ezek értéke akkor vált kézzel foghatóvá, amikor a belépésem utáni hónapokban a kapott visszajelzések és javaslatok alapján, azonnal képbe tudtam kerülni a kialakult helyzettel és a működés állapotával, felgyorsítva a vállalat megismerését és új irányba állítását. Hasznos és pénzben jól mérhető előnyöket tudtunk a 3rdGEN tanácsadók munkája alapján készült értékelés és javaslatok alapján elérni.
Rólunk mondták
Buzás Zoltán
Vezérigazgató
Panyolai Pálinkák
A ráfordított idő és az együttműködés költségei nem csak pénzügyi értelemben, de vezetői szempontok alapján is megtérülnek, mert egy megalapozottan kijelölt úton járva gyorsabb, határozottabb, egy megfontolt stratégia mentén elérendő célhoz rendelt döntéseket lehet meghozni. Meleg szívvel ajánlom a 3rdGEN csapatát!
Sándor Gergely
Ügyvezető, tulajdonos
Viador Átrium
Felkeltettük az érdeklődésedet?
Ne habozz,
felvenni velünk a kapcsolatot!
Kövess minket social media csatornáinkon is: